Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 
A Föld nem a mi tulajdonunk, csak az unokáinktól kaptuk kölcsön. Ezért próbáljunk meg úgy élni rajta, hogy arra Ők is büszkék lehessenek.

http://www.geos.ed.ac.uk/homes/tcrowley/earth.jpg

 

Minden cseppje kincs - az esővíz begyűjtése

 

Az esővízgyűjtéssel sokat spórolhatunk, nem mindegy viszont, hogy hogyan csináljuk. Lássunk néhány házi és profi megoldást!

 

Miért jó az esővíz?

 

A csapadék kiegyensúlyozott felhasználását érhetjük el azzal, ha gyűjtjük az esővizet. Mikor sok van, összegyűjtjük, mikor kevés, elöntözzük. Nagyszüleink, ahol megtehették, hordóba, kádba összegyűjtötték az esővizet, mert finom illatos lett tőle az abban mosott ruha, és selymes a lányok haja. Tették ezt annak ellenére, hogy a kutakról még ingyen hozhattak vizet és nem volt csatornadíj sem. Az esővíz azért jobb, mert a talajvizekhez képest lágy víz, nincs benne mész, kevesebb szappantól felhabzik.

 

Olcsóbb

 

Manapság nagyon sokat fizetünk a víz- és csatornahasználatért. A vízdíj azért olyan magas, mert a természetes vizeket bonyolult eljárásokkal tisztítják és szállítják a fogyasztókhoz. Ezek az eljárások pedig nemcsak bonyolultak, hanem erőforrás-igényesek, így környezetterhelők is. Tehát ha az esővíz begyűjtése által ingyen vízhez jutunk, akkor egyben a környezetünket is tehermentesítettük.

 

 

 
Minden cseppje kincs - az esővíz begyűjtése
Esővíz tárolására
 

Egy modern háztartásban akár napi 150 liter ivóvizet is elhasználunk a legdrágább vezetékes vízből.

 

 

 

Minden cseppje kincs - az esővíz begyűjtése
Ivóvíz felhasználás
Napi ivóvíz felhasználás (l/fő)

 

Takarítás 6

 

Mosogatás, főzés 10

 

Fürdés 70

 

Mosás 20

 

WC öblítés 45

 

Kert öntözése 10

 

Európa egyes országaiban ezért támogatják is az esővízgyűjtést, ezzel motiválva a lakosságot, hogy öntözésre, autómosásra, esetleg vécéöblítésre ezt a takarékos, helyben nyert vízforrást használják. Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség 550 mm négyzetméterenként. Növényeink átlagos csapadékigénye 520 mm évente. Örülhetnénk, hiszen ez bőven fedezi az igényeiket. Azonban ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy növényeink aktív állapotunkban, a tenyészidőszakban (áprilistól novemberig) igénylik leginkább a csapadékot, akkor pedig átlagosan csak kb. 300 mm hullik négyzetméterenként. Ez négyzetméterenként 220 liter vízhiányt jelent. Ezt pedig valahonnan pótolnunk kell, ha kertünkben nem akarjuk kókadó növények közt, a kiégett gyepet nézve tölteni hétvégéinket.

 

Kertépítéshez bevett gyakorlat

 

A kertépítésben egyre inkább bevett gyakorlat, hogy öntözővízrendszerek telepítésekor rögtön föld alatti esővízgyűjtő tartályokat is elrejtünk a kertünk talajába. Az így raktározott vízzel (utántöltést és szűrést végezve), ragyogóan öntözhetjük a pázsitunkat, mészkerülő vagy akár mészérzékeny dísznövényeinket is. Az esővízgyűjtés legegyszerűbb módja a tetőnkről összefolyó víz elvezetése a megfelelő nagyságú tartályokba. Az így nyerhető vízmennyiség kiszámításához vegyük figyelembe, hogy 30-40 m2 tetőfelületről 1 köbméter víz gyűjthető össze havonta.

 

Nyilván a legegyszerűbb megoldás az, ha egy hordót állítunk az ereszcsatorna alá. Ezzel az a baj, hogy nehéz a vizet kinyerni belőle, nincs az öntözéshez szükséges víznyomás, ráadásul hamar elkoszolódik, bealgásodik a víz. Ennél szakszerűbb módja az esővíz felfogásának, mikor acéltartályokat vagy a helyszínen kivitelezett vasbeton tartályokat építenek. Ezek hátránya, hogy gyakran idő előtt korrodálódnak, vagy nem nyújtanak kellő vízzárást.

 

 

 
Minden cseppje kincs - az esővíz begyűjtése
Hordó a csatorna alatt
 

Éljen a modernitás!

 

A legmodernebb megoldás az edzett műanyagból, speciálisan víztárolásra gyártott tartályok földbe süllyesztése. A talajfelszín alá helyezett tartályok ugyan a mechanikai hatásoknak kevésbé állnak ellen, de kis odafigyeléssel akár életünk végéig kiszolgálhatnak minket. A célnak megfelelően mindenféle méretben és összeszerelésben hozzájuthatunk a legkülönfélébb formákhoz. További előnye a műanyag tartálynak, hogy kis súlyának és szerelvényezhetőségének köszönhetően könnyen telepíthető. Telepítéskor a kiásott gödör aljára homokágy kerül, majd a tartály köré vízelvezető réteg, és már rá is kapcsolható az esővízcsatornák gyűjtővezetéke. A tartályok összekapcsolhatóak, ezért nagyfelhasználók igényeit is képesek kielégíteni. Vigyázni csak talajvizes területeken kell, ahol könnyű súlyának következtében előfordulhat, hogy felúszik a tartály.

 

Az esővízgyűjtésnek természetesen hátránya is van. Elég, ha megnézzük, hogy eső után néha milyen koszosak lesznek az autók: ugyanis az esővíz sem mindig tiszta. A városi levegő szennyezettsége is könnyen átvándorol az esőcseppekbe, így gyakran a nitrogén és kénvegyületek miatt savas kémhatású vagy éppen koromtartalmú az esővíz. A másik problémát a háztetőkön felhalmozódó szennyeződések (madárürülék, ereszbe hulló falevelek) okozzák. Érdemes tehát odafigyelni az esővíz használatára, profi technikát alkalmazni, esetleg szakértő véleményét kérni. A megtakarítás és a környezet tehermentesítése mindenképpen megéri az utánajárást.

 

Ehető gyomnövény?

 

A tudósok reményei szerint egy szerény, a mediterrán vidéken és a Közel-Keleten honos gyomnövény, a szálkaperje segíthet majd a világ élelmezésében, ráadásul bioüzemanyag is készülhet belőle.

Egy nemzetközi kutatócsapat a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában tette közzé a szálkaperje (tudományos nevén Brachypodium distachyon) genomját.

A szerény vadfű - melyet gyomnövényként kezelnek a kertészek - egyúttal a biotechnológia nagy ígérete. A kereskedelmi és mezőgazdasági szempontból jelenleg értéktelen növényhez azért fűznek nagy reményt a tudósok, mert kis méretű, könnyen manipulálható genomja miatt ideális laboratóriumi modellnek, tanulmányozásával könnyebben megérthetik más, összetettebb és értékesebb növények működését.

"A füvek közül az egyik legkisebb ismert genomja van, könnyű dolgozni vele és (a növény) fizikailag is kicsi. Ötvenezer növényt növeszthetünk egy normál méretű laboratóriumban, és nagyobb szabású kísérleteket végezhetünk velük" - magyarázta Todd Mockler, az Oregoni Állami Egyetem botanikusa, a kutatás egyik résztvevője.

 

 

szerény vadfű

 

Azon túlmenően, hogy a növényt könnyű termeszteni és tanulmányozni, életciklusa is rövid.

A vizsgálatával megszerzett ismereteket a mezőgazdaságilag fontos növényeknél hasznosíthatják később. A szálkaperje tanulmányozásával rokonairól - a búzáról, árpáról és többféle takarmánynövényről - is szerezhetnek információkat a szakemberek. A szálkaperje genomjának elemzése során kiderült, hogy 25532 génje van, valamivel kevesebb, mint a rizsnek (28236) vagy a ciroknak (27640). A három fű genetikai állományának 77-84 százaléka közös, a tudósok szerint közös ősük volt 56-72 millió évvel ezelőtt.

 

Ajándékcsomagoláshoz környezetbarát ötletek

Ötletes ajándékkal valószínű a siker, kreatív csomagolással azonban biztos. Bemutatunk egypár apró trükköt, amelyek gazdaságosak és feldobják magát az ajándékozást is.

Ötletes ajándékkal valószínű a siker, kreatív csomagolással azonban biztos.

A hagyományos csomagolási módszerekhez rengeteg csomagolóanyag szükséges, amely nemcsak drága, hanem néha felesleges is. Az ünnepek alatt klórozott és festett csomagolópapírral töltjük fel a szeméttelepeket, nem gondolva arra, hogy ünnepi figyelmességünk akár környezetünknek is szólhatna.

Az interneten barangolva összegyűjtöttünk egy pár apró trükköt, amelyek csökkenthetik a csomagolási hulladék mennyiségét, és gyakran feldobják magát az ajándékozást is.


  • Legyünk kreatívak: csomagoljuk az apróbb ajándékokat a nagyobbakba! Például egy konyhai eszközt belecsavarhatunk egy csinos konyharuhába vagy egy mutatós bevásárlótáskába.
  • Az apró ajándékokat vagy bizonylatokat (pl. újság-előfizetés, jegy) rejthetjük új sapkába, sálba, kendőbe.
  • Gyerekek örülhetnek a vicces papírokba, például régi képregények lapjaiba csomagolt dolgoknak. A régi magazinok, naptárak, térképek szintén jó szolgálatot tehetnek.
  • A kölyköknek csomagolás helyett akár el is rejthetjük az ajándékot valahol a lakásban vagy a kertben. Néhány utalás a lehetséges rejtekhelyre a kincsvadászat izgalmával fűszerezi az élményt.
  • Ha módunk van rá, vegyünk kész csomagolást. A díszdobozba vagy -szatyorba csak beletesszük az ajándékot, megkötjük a masnit és készen is vagyunk. A megajándékozott kedve szerint újrahasznosíthatja a pakkot, beleteheti saját ajándékait.
  • Színes textíliából gyönyörű csomagolást lehet varázsolni. Az ajándék köré csavarjuk az anyagot, majd szalagot és masnit kötünk rá. Újrahasznosítható és egyedi.
  • A gyerekrajzokkal tarkított csomagolópapír kiváló meglepetés a büszke nagyszülők számára. A természetes színű barna újrapapírra zsírkrétával magunk is rajzolhatunk egypár ünnepi cicomát.
  • A csomagolóanyag maga is lehet ajándék. Például a virágcserépbe tehetünk süteményeket, vagy a kesztyűbe rejthetünk gyűrűt.
  • Intézzük úgy a csomagolást, hogy az ajándék kibontásakor ne kelljen széttépni a papírt. Az ünnep után összegyűjthetjük és későbbi felhasználás céljából elcsomagolhatjuk az íveket, szalagokat, masnikat és kártyákat.
  • Ha nincs módunk a csomagolás megspórolására, vagy nem szeretnénk lemondani a hagyományainkról, akkor legalább vegyünk újrahasznosított csomagolópapírt, amelyeket nem fehérítettek és mértékletesen festettek.
  • A családi ajándékok csomagolásakor minél kevesebb ragasztószalagot használjunk. Ügyesen hajtogatva ragasztó nélkül is boldogulunk. Így az ajándékbontás könnyebben megy és kevesebb papír tépődik szét.
  • Vannak ajándékok, amelyeket nem szükséges becsomagolni: ilyenek például a jegyek, belépők, kerti és szobanövények. A nagydarab ajándékokra, mint például egy videó vagy egy bicikli, elegendő egy ügyesen megkötött ünnepi szalag.
  • Magyarázzuk meg a gyerekeknek, hogy a zöld csomagolási mód egyben a Földnek szánt apró ajándék!
  • Minden nap, amikor csökkentjük a hulladék mennyiségét és újrahasznosítjuk eszközeinket, egyben teszünk valamit a környezetünkért, hogy gyermekeinknek és az ő gyermekeiknek jobb legyen. Minden apróság számít!

     

    A fa kétszer melegít

     

Házhoz szállított, fűtésre kész tűzifát szinte bármelyik tűzifa-kereskedőnél lehet rendelni. Borsos ára miatt azonban csak akkor érdemes ezt a forrást választani, ha nincs lehetőségünk arra, hogy a tűzifát magunk készítsük el.

Házhoz szállított, fűtésre kész tűzifát szinte bármelyik tűzifa-kereskedőnél lehet rendelni.

Borsos ára miatt azonban csak akkor érdemes ezt a forrást választani, ha nincs lehetőségünk arra, hogy a tűzifát magunk készítsük fel. Ha azonban kertes családi házban lakunk, ahol van lehetőségünk az erdőgazdálkodóktól vásárolt hasáb- vagy dorongfát tárolni, darabolni és aprítani, néha fél áron juthatunk hozzá az értékes tüzelőanyaghoz. A tűzifa felkészítése fizikai munkával jár - innen a mondás: a fa kétszer melegít - azonban a megfelelően megválasztott szerszámok segítségével ez ma már nem elsősorban kényelmetlenül nehéz megterhelést, sokkal inkább az ülőmunka utáni, szabad levegőn végzett aktív kikapcsolódást jelent.


A fa kétszer melegít

 

A kb. 1 m hosszúságúra vágott ágakat, fatörzseket általában 1 méter magas, 1 méter széles és 1 méter mély rakatokban, ún. űrméterben kínálják eladásra. Az így kapható tűzifa ára függ a kitermelési hely megközelíthetőségétől és természetesen a fa milyenségétől. Legkeresettebb tűzifaféleségek a magas fűtőértékű fajták, pl. akác, bükk, tölgy és gyertyán.

Másik fontos ártényező a lakóhelyünk és a kitermelési hely közötti szállítási távolság, valamint a megrendelt fa mennyisége.

A házhoz szállított, méteres dorong- vagy hasábfát először megfelelő méretű darabokra kell vágnunk.

Mivel a fát nem lehet hasítani rostjaira merőlegesen, így ezt a munkát, egy akár házilag készített x-lábú fűrészbakon, fűrésszel végezzük. Nagyobb mennyiségű fa darabolása kézifűrésszel emberpróbáló munka, aki azonban hosszú távra fafűtésre rendezkedik be feltétlenül érdemes vásárolnia egy jó minőségű motoros láncfűrészt. Ma már széles választékban kaphatók ezek a gépek, de érdemes alaposan tájékozódni, mert egy megfelelő minőségű készülék hosszú évekre megbízható társunk lesz ebben a fontos munkában. Túl azon, hogy tűzifánk felaprításában nélkülözhetetlen lesz, használhatjuk a ház körüli barkácsmunkák vagy fakivágás során is.


A fa kétszer melegít

 

Ugyancsak óriási választékban kaphatók a felfűrészelt rönkfa további aprítására szolgáló balták és fejszék. A széles vágószögű hasító fejszék, melyek erre a munkára lettek kifejlesztve, rendkívüli módon megkönnyítik a felfűrészelt fa hasítását. Ellentétben a hagyományos típusú baltáktól és fejszéktől, ezek a szerszámok ékszerű fejkiképzésüknek köszönhetően nem szorulnak be a vágás során, hanem repesztik a fát.

Gyújtós készítéséhez használjunk kis kézibaltát. A vékony méretű gyújtós vágásakor a vágandó fát egyik kezünkkel tartanunk kell, így ennél a munkánál nem árt az óvatosság!

A téli fűtésre előkészített fa tárolása és szárítása történjen esőtől védett helyen.

A felaprított fa kisebb méretének köszönhetően gyorsabban szárad. Nagyon fontos, hogy a tüzelésre használt fa nedvességtartalma ne haladja meg a 15-20 százalékot. A farakás alá alakítsunk ki 15-20 cm magasságú alátétet, és hagyjunk mögötte is legalább ekkora szabad teret a légjárás biztosítása végett.

 


A Napenergia hasznosítása

A napenergia képezi az alapját csaknem valamennyi természeti folyamatnak, beleértve az emberi életet is. Bőséges, tiszta, szabadon hozzáférhető és mindenütt rendelkezésre álló energiát biztosít most, és az elkövetkező évmiliárdok során. A napenergia maximális kiaknázása szükséges lépés ahhoz, hogy biztosíthassuk a fenntartható energiaellátást, megvédjük bolygónkat és az elkövetkező generációk egészségét.

Napenergia a napunk ajándéka

A megújuló napenergia a fosszilis forrásokkal szemben hosszú távon jelent megoldást az emberiség energiaszükségleteinek kielégítésére, hiszen folytonosan, vagy bizonyos gyakorisággal fordul elő a természetben. A Nap sugárzásából nyerhető napenergia több ezer éve ismerős az emberiségnek. A Nap sugárzó teljesítményének a Földet érő része körülbelül 173 x 1012 kW, amely több ezerszerese az emberiség jelenlegi energiaigényének. Évente olyan mennyiségű napenergia érkezik a Napból a Földre, amennyit 60 milliárd tonna kőolaj elégetésével nyernénk. Ha ennek csak egy százalékát hasznosítanánk, csupán 5 százalékos hatékonysággal, akkor a világon minden ember annyi energiát fogyaszthatna, mint bármely fejlett ország állampolgára.

A NAPenergia hasznosítása

A Napból érkező napenergia hasznosításának több módja létezik. Az általunk ajánlott módszerrrel az un. fotovoltaikus eszköz (PV), vagyis napelem segítségével a napsugárzás energiáját elektromos energiává alakítjuk. Megfelelő inverter (átalakító) segítségével visszatáplálható az elektromos hálózatba.

A természet nem ért tréfát: mindig igaz, mindig komoly, mindig szigorú, mindig igaza van; a hibák és tévedések mindig az emberéi. Goethe, Johann Wolfgang von

A napenergia hasznosítás előnyei

  • Csökkenti a fosszilis energiaforrástól való függést.
  • Állandó forrás.(évi 2100-2300 óra!)
  • Egyszerű működtetés és fentartás
  • A fotovoltaikus napelemek árnyékban is termelnek energiát. Tehát még csak nem is kell teljes, erős napsütés a működéshez.
  • A napenergia megújuló energiaforrás, amíg a Nap létezik, energiája eléri a Földet.
  • A napenergia felhasználása nem jár vízkibocsátással vagy légszennyezéssel
  • A technika elterjedésével a napelemek gyártási költsége jelentős mértékben csökken.

 

 

Napelemről általánosságban

Manapság az alternatív energiaforrások használata egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ez azért is fontos, mert ezek a módszerek a természet és a környezet védelmére hívatottak, használatával pedig mi emberek is tudjuk csökkenteni a költségeinket.
 


A napenergia egy megújuló energiaforrás, tehát környezetbarát módon tudunk vele energiához jutni. A napelemek segítségével kiegészíthetjük, vagy jelentős mértékben csökkenthetjük a vezetékes áram használatát. Azokon a területeken, ahol nincs vezetékes áram, ott a napfény energiája egy remek alternatíva lehet a felmerülő problémák megoldására.

Több olyan tudományosan alátámasztott tény van, amely számunkra megdöbbentő lehet. Ilyen például az, hogy az összes földi kőolajmező által kitermelhető energiát a Nap 1,5 nap alatt bocsátja ki. Valamint az, hogy az 1 óra alatt sugárzott energia olyan egyen mértékű az emberiség évi energiafogyasztásával. Valóban egy óriási lehetőségtől esünk el, ha nem használjuk ki ezt a forrást.

A napelemet sokszor helytelenül azonosítják a napkollektorral, pedig alapvető különbségek vannak a felhasználási céljaikat tekintve, bár azt el kell ismerni, hogy a formájuk és a forrás energia szempontjából nagyfokú hasonlóságot mutatnak. Könnyebben tudunk differenciálni, ha az megjegyezzük, hogy a napelemmel elektromos áramot állítunk elő, a napkollektorral pedig forró vizet.
 

 


A napelem egy fotovillamos eszköz, amely segítségével át lehet alakítani napfényt árammá. Ez a folyamat a félvezető alapanyagban zajlik le. A fény miután elnyelődik, mozgásképes töltött részecskéket hoz létre, ezeket pedig a környezet rendezett mozgásra készteti. A megtermelt áram azonnal felhasználható, de akár tárolni is tudjuk. A napaelemmel rendelkezők köre bővül, a sokféle felhasználási lehetősége miatt. A felszerelése sem okoz problémát, gyakorlatilag bármilyen szerkezeten, épületen meg lehet ezt oldani.

A napelemeknek fajtájukat tekintve is eltérhetnek egymástól. Vannak:

 

  • Kristályos napelemek
  1. Monokristályos napelemek
  2. Polikristályos napelemek
  • Amorf szilícium napelemek
  • Vékony réteg napelemek
  • Fém–félvezető–fémszerkezetek: festékanyagokkal érzékenyített félvezető-oxidok.
  • Adalékolt amorf félvezető napelemek
  • Szerves anyagokból készült napelemek

Az eltérő fajtájú termékek hatásfoka, ezáltal az ára és az elterjedési volumene is különböző.

A garancia általában 25 év a napelemekre, de előfordulhat, hogy ez a szám 40 évre nő. Ez a megadott időintervallum is a megbízhatóságát sugallja, hiszen ennek az eszköznek ígéretes jövője van.